Iskolánk névadója: Fazekas Mihály (1765 – 1828. február 23.)

„Mert nem igaz az, hogy az esméret gyönyörűségének csak a haszon volna a rugója. Gyönyörködik a kertész számtalan plántáiban és virágaiban, melyeknek semmi hasznát nem tudja; gyönyörködik a mezei ember, ha az égre tekintvén egynehány csillagokat néven nevezhet; gyönyörködik a tanult ember a tudományban, amelyben jártas; bár annak orvosi és gazdasági hasznáról nem számolhat is. Maga az esméret terjedése és szélesedése az ember okos lelkében a legtisztább és nemesebb gyönyörűség-érzésnek kútfeje. Aki abból magából is gyönyörűséget érezni nem tud: tegye félre a természet vizsgálását; sőt a tudománynak minden névvel nevezendő nemét tegye félre; nem néki való.”

Fazekas Mihály: Elöljáró beszéd

Debrecenben született, 1765-ben, az év utolsó napjaiban. A pontos időpontot azért nem ismerjük, mert az anyakönyvi bejegyzés (1766. január 6.) csak a keresztelő dátumát tünteti föl. A keresztelőt akkoriban Debrecenben általában két héttel a születés után szokták tartani. Apja, id. Fazekas Mihály jómódú gyógykovács és városi esküdt.

Az 1770-es évek elejétől a debreceni református Kollégium kisdiákja. 1781-től teológiai hallgató, tógátus diák. Tanárai között van Hatvani István és Varjas János. Legnagyobb hatással nála tíz évvel idősebb barátja, Földi János van rá. Természettudományos, botanikai érdeklődése már ekkor felébred, és hatnak rá a felvilágosodás eszméi.

1782. április 16-án otthagyja a Kollégiumot, felcsap katonának az I., ún. Császárhuszár ezredbe. Vélhetően nem a szűkebb vagy tágabb környezet elleni lázadás vezérli a veszélyes és fáradságos pálya választásában, s később sincs nyoma, hogy megbánja döntését. 1782-1787 között legénységi állományban szolgál Galíciában. 1788-1789-ben részt vesz a moldvai osztrák-török-orosz háborúban. 1789-ben hadnaggyá léptetik elő, ugyanez év augusztus 1-jén a foksányi csata nagy lovasrohama során megsebesül, ispotályba kerül, elveszti bal hüvelykujját. E hadjárat idején szövődik szerelme Ruszándával, a román parasztlánnyal, akihez versciklust ír.

1789-ben, a Hadi és Más Nevezetes Történetek című periodikában jelenik meg nyomtatásban először verse (Feltette hatalmas…). A költeményben kirajzolódik a későbbiekben sem változó politikai állásfoglalása: a monarchia címerében levő sas két feje közül az egyik a magyarságot jelképezi, s habár „búsult, árva magyarokról” beszél, ez semmit sem változtat a metafora lényegén: hazáját a birodalom szerves alkotóelemeként fogja fel. Később is, a külső kényszer jele nélkül, a legnagyobb tisztelettel ejt szót a Habsburg-házról, Mária Teréziáról, sőt Ferenc császárról is. Fazekasban semmiféle kurucos ellenszenv nem él a bécsi udvar irányában, akkor sem, amikor nem II. József, hanem utódai ülnek a trónon.

1792-ben hosszabb szabadságra tér haza Debrecenbe. Valószínűleg ekkor köt barátságot Csokonaival.

1793-1796 között részt vesz a francia forradalmi háborúkban Franciaországban, Németalföldön és Németországban. Erről az időszakról keveset tudunk. A németalföldi tartózkodás idejéből egy, később lejegyzett, kevés konkrétumot tartalmazó anekdota arról tudósít, hogy Fazekas egy engedélyezett szabadrablás alkalmával mindössze egy könyvet és néhány almát vitt magával az egyik polgárcsaládtól, amelyet egyébként megoltalmazott minden más atrocitástól. Ez idő tájt szövődik élete nagy szerelme a francia vagy német Ámelivel.

1796. július 15-én, nem sokkal azután, hogy főhadnaggyá léptetik elő, leszerel. A katonai pályától négy költeményben búcsúzik. A kevéssé jelentékeny költemények a visszavonulás lényegét magukba rejtik. Nincs szó politikai vagy világnézeti megfontolásokról, a költő egyszerűen belefárad a hadiéletbe, s felmérve az új helyzetet és saját lehetőségeit dönt arról, hogy nem kockáztatja tovább az életét (Katonai búcsúének).

Visszatér szülővárosába. A Debrecenhez tartozás tudata Fazekas Mihály intellektuális életének egyik alapténye lesz. E viszony egyik legjellegzetesebb dokumentuma A megégett Nagytemplom falai között című, alkaioszi strófában megírt költemény, mely a város addigi történetének legnagyobb, 1802. június 12-én támadt tűzvész alkalmából készült. Fazekas felfogásában – a horatiusi Ad populum Romanum című ódával rokonságot mutatva – a Város a legfontosabb s a ténylegesen számító emberi közösség. A tűzvész fénye a debreceniek erkölcsi hanyatlására világít rá, a katasztrófát a Nagytemplom üszkös romjai között meditáló költő olyan büntetésnek fogja fel (a kár „Gyász omladékban hányja szemünkre ma / a fényes úttól mennyire távozánk”), amely a jó erkölcs megromlása miatt éri a várost. Az isteni figyelmeztetés e dimenziói olyan Városra utalnak, amelyen kívül más otthon tényleg nincs, s amely lényegében mindent magába foglal, amit egy teljes emberi közösségnek magába kell foglalni.

Kezdetben visszavonultan él a szüleitől örökölt házban. Néhány holdnyi birtokát és – különös gonddal – kertjét műveli. Földjét élete végére kb. nyolcvan holdnyira gyarapítja. Csokonai és Földi baráti ösztönzésére költői munkásságot folytat, s erre az időre tehető a lírai életmű legértékesebb része. Csokonai hatását mutatja a költemények formai-verstani (ionicus a minore; tizenöt anakreóni vers), ízlésbeli (Az érzékenységek énekben) és gondolati gazdagsága (pl. A kétségbeesett szerelemben a newtoni „manus emendatrix” elv).Kettejük barátságát jelzi Csokonai jelentékeny költeménye, a Főhadnagy Fazekas úrhoz, illetve a válaszversek és megemlékezések (Csokonai Vitéz Mihály neve napjára; Csokonai Vitéz Mihály halálára; Cs. és F.). 1804-ben megírja a Lúdas Matyit, de kiadására nem gondol. A mű kéziratos másolatokban terjed.

1807-ben megjelenik a sógorával, Diószegi Sámuellel együtt írt Magyar Füvészkönyv, az első magyar nyelvű tudományos botanikai rendszerezés és növény-meghatározó könyv. A rengeteg szellemi energiával és fizikai fáradsággal készülő gyűjteményre éveket áldoz. A Füvészkönyv a magyar tudománytörténet jeles teljesítményei között foglal helyet. De figyelemreméltó az az elméleti érzékenység is, mellyel ezt a gyűjtő és rendszerező tevékenységet kíséri. A tudomány hasznosságáról való álláspontja – mely szerint az öncélú tudományművelés előbbre való, mint a haszonelvű, hiszen ha valamit nem ismerünk, nem ismerhetjük a hasznot sem, amelyet hozhat – napjainkban is érvényes felismerés, s még inkább az volt a maga korában, amikor hitsorsosai még a vallás oktatását is a közvetlen hasznosság szolgálatába igyekeznek állítani.

1808-tól a debreceni egyházi körök megbízásából intézi az 1802-ben leégett gótikus templom helyén épülő Nagytemplom építkezési ügyeit. 1811-ben, a nagy tűzvészben háza részben leég.

1815-ben Kerekes Ferenc, akkor bécsi egyetemi hallgató, egy másolatból kiadja Bécsben a Lúdas Matyi első kidolgozásának szövegét. Fazekas levélben tiltakozik nála a „híre nélküli” kiadás ellen. 1817-ben jelenik meg Bécsben a mű második, de első hiteles kiadása. A költői életmű legfontosabb alkotásának létrejötte nem köthető semmiféle aktualitáshoz vagy közhangulathoz. A történet a nemzetközi mesekincs ismert darabja, elődjei között tarthatjuk számon az Asszíriából, a Kr. e. VII. századból származó A nippuri szegény ember meséjétől a nyugat-európai rokonokon át a lehetséges szláv mintákat is. A feltevések szerint a román változatban is élő históriát csángó magyarul hallhatta a moldvai táborozás idején. Így a mű alcíme – Eredeti magyar rege – azt jelentheti, hogy magyar eredetbéli munkáról van szó. A négy levonásból álló, hexameterekben írt elbeszélő költemény legfőbb értéke a narráció változatossága, a beszédmód közvetlensége, a kompozíció átgondoltsága. A mű ideologikuma vitatott. Valószínű, hogy sem a felvilágosodás filantrópiája, sem Petőfi forradalmi tüze nem vezethető el az alkotásból. Az erkölcsi felháborodás, amely Matyiban támad, egyáltalán nem riad meg a tettlegességtől; a fogat-fogért elvet nemcsak vallja, hanem kíméletlenül meg is valósítja. A morális keménység ugyanakkor nem jár együtt a közjogi állapotok megváltoztatására irányuló tervvel. Forradalmi változásokról nincsen szó, csak Döbrögi bűnhődik, olyannyira, hogy a kapott lecke hatására jó útra tér.

1818-tól megindítja és haláláig szerkeszti s nagyrészt írja a Debreceni Magyar Kalendáriomot, az első olyan kalendáriumot, „melyből az időjövendölés kimaradt”. A babonás jóslásokat, rémhistóriákat, amelyek a hagyományos kalendáriumok olvasmányait kitették, színvonalasabb, közérthető szépirodalmi és ismeretterjesztő olvasmányokkal pótolja, s ezzel úttörő módon a népművelés eszközévé teszi a parasztság kezén a Biblián kívül úgyszólván egyedül forgó könyvet.

1823 júniusában írja leghíresebb lírai versét, a Nyári esti dalt.

Az egyes visszaemlékezések szerint – huszár mivoltának megfelelően – hirtelen haragú és olykor durva, magának való nyugalmazott katonatiszt 1828. február 23-án halt meg „szárazbetegségben”, tüdőbajban. Kortársai aligha ismerték valódi költői rangját; verseinek vékony kötetét csak 1836-ban adta ki Lovász Imre.

Az életrajzi adatokat dr. Osztovits Szabolcs gyűjtötte össze, Fazekas Mihály képe a Magyar Elektronikus Könyvtárból (mek.oszk.hu) származik.